Ez itt a vég?

🌿 Content note: This post explores raw, physical and scary bodily experiences— including feelings of fear, breathlessness, emotional overwhelm and uses a strong language. If you're in a tender place, feel free to come back when you're ready.

✨ English version below.

---

Bezárva érzem magam.

Egy pici dobozba.

Ahol fogy a levegő.

Emelkedik a pulzusom.

Izzad a tenyerem.

Fürkésző a tekintetem.

Keresem a kijáratot.

Talán ezt érzi a gazella,

Amikor tudja, hogy figyeli az oroszlán

És gyorsan kell gondolkodni

Különben vége.

Mindennek.

Nekem is?

Végem?

Nem így képzeltem.

Nem egy napfényes budai kávézóban

Farkasszemet nézve a kovászos kakaós csigámmal és a jeges americanommal.

Dehát ha ennyi

Akkor ennyi.

Ha egyszer most fogy el a levegőm..

Bár az utóbbi hónapokban annyiszor fogadtam már el a véget.

Aztán baszott jönni.

Én meg csak kapkodom a levegőt,

Izzad a tenyerem

És keresem a kijáratot.

Ez a kurva pánikroham.

2025/04/04

---

Is This the End?

I’m trapped.
In a tiny box.
Running out of air.

My pulse rises.
My palms sweat.
My eyes are scanning — sharp, restless.
Where’s the exit?

Maybe this is how a gazelle feels
when she knows
the lion is watching.

She must think fast.
Or it’s over.
Everything.

Is this the end for me too?
Am I over?

This isn’t how I imagined it.
Not in a sunlit café in Buda,
locked in a stare
with my sourdough pastry
and iced Americano.

But if this is it —
then this is it.

If this is where my breath runs out…

Though I’ve accepted the end
so many times
these past few months.

And it just.
Never.
Fucking.
Came.

So I’m still here —
gasping for air,
palms soaked,
eyes hunting for the way out.

Fucking panic attack.

2025/04/04

Photo from African Wildlife Foundation